Rejtett kamerát találtak a váci uszoda öltözőjében: kukkolták a gyerekeket

2024. december 20. 19:14

Az uszoda alkalmazottja beismerte tettét.

2024. december 20. 19:14
null

Nyitókép forrása: Economx

A váci uszoda faliórájába rejtett kamerát fedeztek fel a múlt héten a sportoló gyerekek. A készüléket az egyik öltözőben helyezték el, és azonnal nagy felháborodást keltett a helyi közösségben. A Váci Sport Kft. ügyvezetője, Gulyás Zoltán pénteken jelentette az esetet a hatóságoknak – írta meg az Economx.

A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást, és több tanút is meghallgattak az ügyben. Csütörtökön a Váci Sport Kft. vezetője betekintést nyert a nyomozati anyagokba a Váci Rendőrkapitányságon, ahol kiderült, hogy a cég egyik alkalmazottja helyezte el a kamerát az órában.

A vállalat közleménye szerint

az iratokból kiderült, hogy a Váci Sport Kft. egyik alkalmazottja beismerő vallomást tett a kamerával kapcsolatban. Ezután a Váci Sport Kft. vezetője azonnal hatállyal felmondott a törvénysértő dolgozónak.

A cég nem hozta nyilvánosságra az elkövető nevét, és az indítékairól sem közöltek információt.

Az eset után Gulyás Zoltán egy biztonságtechnikai céget kért fel az uszoda teljes átvizsgálására. A vizsgálatok során nem találtak további rejtett kamerákat vagy más illegális adatgyűjtő eszközöket az uszodában. Ezt követően a váci sportcsarnokot és a stadiont is átvizsgálták, de ott sem találtak illegális eszközöket.

***

 

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ironlady111950
2024. december 21. 16:29
Bennem igazából csak most tudatosodott, vált valósággá az, hogy miközben élem a kis hétköznapi életem nagyjából normálisnak gondolt emberek között, ilyen lények ott vadásznak mindenhol a gyerekekre, hogy ez irányú vágyaikat kielégíthessék. Kukkolás még a legszerényebb, fogdosás, taperolás, erőszak, kerítés, gyerekkereskedelem, dark web bugyrai - nincs kire mutogatni, ezek mi vagyunk, az emberiség. Buzizni se feltétlen ér, mert a gyereklányokra is sokan buknak. Néztem egy filmet két hete, A szabadság hangja 2023, na azután nem tudtam aludni. Főleg a valós utcai kamera felvételek kavartak fel, amiken elragadozzák a kisgyerekeket Dél-amerikában. És a felvevő piac, az minden bizonnyal a fejlettnyugat. Hányinger.
haxima
2024. december 21. 10:18
“az indítékairól sem közöltek információt.“ Hát, pedig el sem lehet képzelni. :D
Obsitos Technikus
2024. december 21. 08:07
Ennyi beteg szart...
Hillary Clinton bázisdemokrata
2024. december 21. 01:57
Az ilyenek miatt hiteltelen egyébként a Fidesz; pofáznak a buzikról, meg lehozzák a cikket, mert nem tudják elhallgatni, de szándékosan nem tesznek semmit. Szabad utat adnak a Prájdnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!